2011. július 16-22-éig Erdélyi buszos kiránduláson vettem részt a Kárpáteurópa utazási iroda szervezésében. A kiránduláson a Víziorgona Idősek Klubjából, illetve a klubtagok ismerőseinek köréből, összesen 13-an voltunk.
Egy Déli pályaudvarhoz közeli CBA parkoló előtt volt a találkozó, onnan indultunk a több mint 2000 kilométeres, hét napos erdélyi körutazásunkra. Pihenő és utas felvétel miatt háromszor álltunk meg Magyarország területén, majd Ártándnál átléptük az országhatárt, és értünk Románia területére.
Nagy felfedező utunk első állomása Nagyvárad volt. Megnéztük a Székesegyházat és a püspöki palotát (ez utóbbit csak kívülről). A templomban megcsodálhattuk Szent László hermáját, amelyben koponyacsontjának egy darabját őrzik. Végül rövid sétát tettünk a közeli parkban. (Nagyváradon a hazafelé úton is megálltunk, és akkor több idő jutott a városra.)
Tovább folytatva az utat, buszunk felkapaszkodott a Királyhágóra, ahol rövid pihenőt tartottunk. Fotóztuk a közeli Bihar-hegységet, és gyönyörködtünk a szép kilátásban. Királyhágóról leereszkedve újra elértük a Sebes-kőrös völgyét, utunk átvezetett Csucsán, Boncza Berta (Ady múzsájának) szülőföldjén is. Elhagytuk a Kis-Bihart, a Gyalui-havasok völgyében jártunk, mikor Bánffyhunyadon áthaladva, a főút mentén igen érdekes stílusú cigány palotákat láthattunk, giccses, de nagyon munkaigényes tetőzettel, itt a visszaúton rövid fotózás idejére meg is álltunk.
Kalotaszentkirály következett, ahol helyi népviseletbe öltözött fiatalok fogadtak bennünket, és egy koccintás, valamint pogácsa elfogyasztása mellett megismerkedhettünk a kalotaszegi népviselettel. Megnéztük - részletes ismertetés mellett - a falu, XIII. században épült templomát, és az Ady emlékművet is.
Továbbhaladva átmentünk Körösfőn, ahol az utca két oldalán hatalmas kirakodó vásár volt. Visszafelé itt is több időt töltöttünk. Rövid pihenő következett a Sebes-körös forrásánál, majd megérkeztünk Magyarfenesre, ahol az első erdélyi éjszakán a szállásunk volt (és majd a visszafelé úton itt töltjük a hatodik éjszakát is).
Második nap csomagolással kezdtük a napot, majd reggeli a szállásunkon. Buszra szállás után Kolozsvár felé vettük az irányt. Először a Szent Mihály székesegyházban jártunk, majd Hunyadi Mátyás szobra, és a szülőháza következett. Megcsodáltuk a Farkas utcai református templom címergyűjteményét, utána pedig rövid sétát tettünk a Házsongárdi temetőben. Végül kötetlen városnézésre (és sörözésre, fagylaltozásra) is volt idő. Kolozsvárt elhagyva, áthaladtunk a Maros-hágón, elértük a Szamos-völgyet, elmentünk a Turzás patak felduzzasztásával létrehozott halastó-rendszer mellett, majd kereszteztük az Aranyos patakot, és máris a Tordai-hasadéknál jártunk. A hatalmas sziklafalak között folydogáló Hesdát-patak partján (a hasadékban) hangulatos sétát tettünk. Azonban ezt a csodálatos természeti képződményt (időhiány miatt) csak részben tudtuk bejárni. Én a negyedik hídig jutottam el, hosszabb utat azért nem vállaltam, mert nem értem volna vissza a busz indulásáig. Sajnos itt egy kellemetlen esemény is történt. Egyik társunk (Tóth Ibi) elesett és eltörte a kezét, amit a székelyudvarhelyi korházban gipszeltek be. A Tordai-hasadéktól tovább haladtunk az Aranyos patak-, majd a Maros-völgyében egészen Marosvásárhelyig. Székelyföld e csodálatos városában megnéztük a kultúrpalotát, benne a szép tükörtermet, képtárat, és a hangversenytermet is. Volt lehetőségünk kötetlen városnézésre is, melynek során több fotót készítettem a város nevezetességeiről. Ezzel a napi program véget ért, irány Farkaslaka, ahol az elkövetkező négy éjszakán a szállásunk lesz.
A Gordon panzió vendéglőjében fogadtak bennünket, ahol a vacsoránk lesz az itt tartózkodásunk idején. Továbbá az esténkénti közös rendezvényeknek is ez volt a színhelye. Az első itt töltött estén népviseletbe öltözött gyerekek verset mondtak tiszteletünkre.
Harmadik nap reggel Farkaslakán, Tamási Áron - emlékmúzeumnak berendezett - szülőházát tekintettük meg, majd átballagtunk a falu másik szélére, a templom mögött lévő Tamási emlékparkhoz, ahol a költő sírja is található. Útközben megnéztük a milleneumi emlékművet, az emlékpark mellett pedig a Trianon emlékművet is. Ez utóbbi felirat nélkül található.
Farkaslakát elhagyva a napi program Parajdon folytatódott. Leszálltunk a híres sóbányába (150 lépcső) és magunkba szívtuk gyógyító levegőjét. A bányában nagy volt a forgalom, a kíváncsi turistákon kívül sok légúti panaszokkal küszködő ember is felkeresi ezt a különleges helyet. Egészségügyi intézmény is működik a területen, azaz orvosi beutalóval is igénybe vehető. A bányában (nevezhetjük gyógyhelynek is) az idő eltöltésére sok lehetőség kínálkozik, a játékok, sporteszközök sora várja a vendégeket. Több büfé van, és még egy ökomenikus templomot is kialakítottak a mélyben. A bányából feljőve meglátogattuk az Áprily Lajos emlékházat, ahol nagyon szép előadást hallottunk a költőről, aki nem Parajdon született, de az elemi iskoláit ott végezte, és kapcsolata később is megmaradt a településsel. Parajdi programunk végén rövid sétát tettünk a népművészeti vásárban.
Felfedező utunk során Szováta következett, ahol a településsel való ismerkedés mellett, a Medve-tó sós vízében történő fürdésre is volt lehetőség. Én a fürdést kihagytam, inkább alaposabban megismerkedtem a fürdővárossal, és sörözésre is maradt időm. A városban, közel a tóhoz, egymás mellett található a Petőfi- és a Balcescu park, a költők szobraival. Megnéztem a Mária-forrást is. Érdekességként megjegyzem, hogy a magyarországi Danubius Hotels Rt. a fürdőtelepen több szállodát megvásárolt, és hosszú távra bérbe vette a Medve- és a Mogyorósi-tavakat. A szállodákat felújították, a tavak környezetét rendbe tették, kulturált környezetet teremtve a minőségi gyógyturizmus fejlesztésére. A tóban - a víz védelme érdekében - 13 és 15 óra között nem lehet fürödni, de a strand területét nem kell elhagyni. Ez a két óra jó lehetőséget ad a fürdőzőknek az energia és a „folyadék” pótlására is.
Következett Korond, ahol a fazekas mesterségnek már a XVII. századtól nyomai vannak. Séta és vásárlás közben megtekintettük az iskola előtt létrehozott parkot is, melyben Körösi Csoma Sándor szobra mellett, egy-egy kövön feltüntették a nagyvilág különböző régióiban élő magyarok lélekszámát. Ezzel a napi programnak a végére értünk, indultunk az éjszakai szállásunkra. Útközben Árcsón még megálltunk egy kis sajtvásárlásra.
Este Farkaslakán - vacsora után, a Venyige együttes zenéjére - egy helyi népviseletbe öltözött pár táncbemutatóját élvezhettük, majd utána (a vállalkozó kedvűek részére) táncház volt, azaz ismerkedhettünk a bemutatott tánc lépéseivel. Visszás helyzet volt, hogy a táncházra (szerintem szervezési hiányosságok miatt) alig maradtunk a csoportból.
Negyedik nap, Farkaslakáról való indulás után, sok kilométeres szerpentinen, a Kis-Küküllő völgyén át eljutottunk a Görgényi-havasokba (Keleti-Kárpátokba). Rövid pihenőre és fotózásra megálltunk Bucsin-tetőn, a Kis-Küküllő forrásvidékén.
Gyergyószárhegyen megnéztük, körbejártuk a Lázár-grófok reneszánsz (nagyrészt romos állapotban lévő) kastélyát. A kastély udvarán jelenleg alkotótábor van, és az ott dolgozó művészek egy-egy alkotásukat a kastélyra hagyják, melyekből a helyszínen állandó kiállítás van, ezt is megnéztük.
Utunkat folytatva leküzdöttük az 1400 méter magasan lévő Pongrác-tetőt, ahol rövid fotózásra megálltunk, majd egy nem túl hosszú lejtmenet után a Békás-szoroshoz jutottunk. A magas sziklák övezte szoros egy részén végig gyalogoltunk, megcsodáltuk a természet e csodáját, közte a nevezetes Oltárkövet is, amelynek csúcsán - kb. 20 éve - egy kereszt látható, előtte csillag volt a helyén. Séta közben láttuk a fátyol-vízesést. A nagy esőzések hatására az erózió jelen van, az út egy részét már elmosta a víz (javítása folyamatban).
Tovább haladtunk a Gyilkos-tóhoz, amely gyakorlatilag a Békás-szoros folytatása. Úgy keletkezett, hogy földcsuszamlás elzárta a Békás-patak útját, és az elöntötte a völgyet. A hajdani erdő fáinak maradványai, mint kiálló csonkok, ma is látszanak a tóban, emiatt tilos (életveszélyes) benne fürödni. A tó környékén gyönyörű sziklaszirtek emelkednek a magasba. Egy laza, tó körüli sétával zártuk programunknak ezt a részét.
Következett Gyergyószentmiklós, ahol városnézés közben megtekintettük a templomot, és a Marcipán múzeumot is.
Ötödik napunk első állomása Szejkefürdő volt, ahol felkerestük Orbán Balázsnak, a legnagyobb székely írónak kopjafás, féldomborműves síremlékét, amely egy dombon (a Borvízoldalban) található, ahova székelykapuk sokasága alatt lehet feljutni.
Következett Csíksomlyó. A ferencesek kegytemplomában kezdtük az ismerkedést a búcsújáró hellyel, megálltunk a csodatévő Szűz Mária szobor előtt, majd felmentünk a Jelenések-hegyére. Körbejártuk a hegyen található kápolnát, csodáltuk a szép kilátást. Néhányan lementek a Makovecz kápolnához is, én ezt kihagytam, így a kápolnát csak hátulról tudtam fotózni. A Jelenések-hegyére meredek út vezet fel, többen - félúton - vissza is fordultak. Csíksomlyóra a magyarok ma már nemcsak vallási, hanem nemzeti zarándokhelyként is tekintenek. Erre való tekintettel, a környéken nagyobb rendezettségre számítottam.
Ezután következtek a Gyimesek, vagyis az ezeréves határ megtekintése. Útközben, a Gyimesi-hágón áthaladva megálltunk Gyimesközéplokon, ahol még CBA üzletet is találtunk. Az úgynevezett ezeréves határ - jelképesen - Gyimesbükkben, a csángók földjén található, amely az utolsó falu Erdélyben, a Gyimes-völgyben. A Trianon előtti magyar-román határ a falu túlsó végén húzódott. Ma is áll az egykori vasúti őrház a Rákóczi vár romjai mellett, sarkánál egy betonból készített magyar korona. Megmásztuk a Rákóczi várat, ahol gyönyörködtünk a szép kilátásban. A vár nem magas, de meredek lépcsősor vezet fel.
Következett Csíkszereda, ahol sétáltunk az óváros még megmaradt részében, és láttuk a nagyon lepusztult állapotban lévő panel-rengeteget is. Megcsodáltuk a Makovecz Imre tervei alapján épített új katolikus templomot, és a régit is, továbbá az ortodox templomba is benéztünk.
Ezután a máréfalfi műemlék székelykapuk következtek. Ugyanebben a faluban a Tanácsház melletti területen lévő szobrokat, és a világháborús emlékművet akartam fotózni, amikor megszólalt a riasztórendszer, kiderült, hogy tilosban járok, de az okát nem tudtam meg.
Tovább haladva eljutottunk Székelyudvarhelyre. Ez a város a székelység központja, iskolaváros. Egy Kós Károly tervezte épületben ma is működik a magyar tannyelvű Benedek Elek Tanítóképző Főiskola. Megtekintettük az Emlékezés parkját (hősök ligetét) és a Vasszékely-szobrot is. Ezzel a napi csillagtúránkat be is fejeztük. A hősök ligetében, több más mellett van egy Wass Albertre emlékeztető mellszobor is, azonban Romániában az írónak nem állítható szobor (háborús bűnösnek tartják), ezért a „Vándor Székely” nevet kapta. A román nacionalisták reklamáltak is miatta, el akarták távolíttatni, de a magyar közösségnek sikerült kivédeni a támadásokat.
Vacsora után, a megszokott vendéglőben táncos búcsúesten vettünk részt. Szólt a zene, és a bátrak (köztük én is) táncra perdültünk.
Hatodik nap reggelén csomagoltunk, és elbúcsúztunk farkaslaki vendéglátóinktól, majd a Nyikó-völgyében elhagytuk a települést, egyben Székelyföldet is. Eljutottunk Szászföldre. Útközben megálltunk Székelykeresztúron, ahol a segesvári csata előtti estélyét töltötte Petőfi Sándor. Következett Fehéregyháza, ahol megtekintettük a Petőfi Múzeumot, valamint az 1849. július 31-ei, „segesvári” csata turulmadaras emlékművét. Feltehetően az itteni tömegsírban nyugvó 600 honvéd teteme között van a költő holtteste is. Az emlékparkban sok szobor, kopjafa emlékeztet a magyarságra. A költő életével filmvetés segítségével ismerkedhettünk meg.
Következett Segesvár, ahol városnézés során bejártuk az ősi szász település belvárosát, és a várat. A város (magyar vonatkozásban) jelentős személyisége volt Apor Vilmos püspök, akinek emlékét igényes tábla őrzi. Megcsodáltuk az óratornyot, Dracula szülőházát, a magyar- és az ortodox templomot is. Az egyik téren dobszólós vendégfogadásban volt részünk. Egy cifra ruhás férfi, mikor megtudta nemzetiségünket, anyanyelvünkön köszöntött bennünket, és tiszteletünkre elénekelt egy magyar népdalt. (Nyilván minden kiránduló csoporttal, nemzetiségtől függetlenül, ugyanezt teszi.)
A Küküllő mentén elhagytuk a szászok földjét, majd a Maros völgyében haladtunk (pl. Radnóton, Kutyfalván át) Torockóra. Az „Európa Nostra-díjas” település ez évben a világörökség része címet is megkapta. A tekintélyt parancsoló - több mint 1000 méter magas - Székelykő alatt elterülő faluban megnéztük a Néprajzi Múzeumot, az Ortodox, és az Unitárius templomot. Egy - a falu közepén folyó - forrás vízéből feltöltöttük palackjainkat, és fotóztuk az Aranyos patakot is. Közben egy kis sörözésre is jutott idő. Az éjszakát, kirándulásunk első napján már megismert magyarfenesi házban (és ágyban) töltöttük. Utolsó erdélyi esténket egy helyi vendéglőben tettük színessé.
Hetedik nap reggelén utoljára csomagoltunk, és egyúttal elbúcsúztunk Magyarfenestől is. Megkezdtük a hazafelé utat. Közben megálltunk Körösfőn, ahol megtekintettük a híres, Kalotaszegre jellemző fatornyos, kazettás mennyezetű templomot, és a kirakodó vásárban is körülnéztünk.
A bánffyhunyadi cifra palotáknál is megálltunk egy fotózás idejére.
Királyhágón, az első nap után most is tartottunk egy rövid pihenőt, fotóztunk és gyönyörködtünk a (még felhős időben is) szép tájban. Itt az időjárás kezdett elromlani, csak 14 Celsius fok volt, és lógott az eső.
Utolsó jelentős állomásunk Nagyvárad volt. Amit az első napon nem néztünk meg, most igyekeztünk pótolni. Sétánk során megtekintettük többek között a Színház épületét, a Fekete Sas palotát, megyeházát, a Szent László templomot, továbbá a sétáló utcával is megismerkedtünk.
A hazafelé úton is Ártándnál léptük át a határt, és az esti órákban érkeztünk Budapestre. A határátlépés (okmány ellenőrzés), akárcsak az első napon, most is gyors és zökkenőmentes volt.
A kiránduláson nagyon jól éreztem magam, eljutottunk sok szép helyre, bejártuk Közép-Erdély nagy részét. Az idegenvezető sok szabadprogramot biztosított számunkra, így az egyéni kíváncsiságainkat is ki tudtuk elégíteni.
A meghirdetett program hiánytalanul, minden részletében be lett tartva.
Az utazás egy 50 személyes, tágas belsőterű busszal történt, ennek megfelelően viszonylag kényelmesen viseltük el a nagy távolságokat is. Rutinos sofőrünk volt, és ez nagyon jól jött, mert megesett, hogy csak bravúrok árán lehetett eljuttatni egyes helyekre a nagy járművet, de Ő mindig megoldotta.
Az időjárás szerencsésen alakult számunkra. Kirándulásunk idején jelentős esők voltak Erdélyben, de minket mindig elkerült. A felhős-esős és a napos időszakok „jól megszervezve” váltották egymást. A hőmérséklet is csak az utolsó napon esett kedvezőtlen mértékűre.
Budapest, 2011. július 22.
Molnár Béla
