A Víziorgona Idősek klubja szervezésében, 2011. október 05-én - a kerületi önkormányzat „Takarítsuk ki Óbudát” kampányának keretén belül - a nyugdíjasházat körülvevő területeken takarítási, környezetrendezési munkálatokat végeztünk. A munka eredményeként 41 zsák avar, és egyéb szemét, hulladék jött össze.
E munka keretében virágokat, és egyéb dísznövényeket is ültettünk, melyeket egy alapítvány biztosította számunkra, hogy szebbé, kulturáltabbá tehessük a házunk környezetét. Az ültetés megkönnyítése érdekében kaptunk használatra egy rotációs kapát, amellyel fel tudtuk lazítani a száraz talajt. A virágok és dísznövények a ház keleti (közterületre néző) oldalára kerültek.
A munka hatékonysága, és a résztvevők hangulatának javítása érdekében a klub vezetésétől frissítőt kaptunk, továbbá - kalória pótlásként - egy tálca szendvicset is elfogyasztottunk.
A nemes tevékenységbe - kisebb mértékben - én is bekapcsolódtam, és emellett fotóztam is. A felvett digitális képek a honlapokról (itt) és (itt) elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is lehet tölteni azokat, továbbá az Internettel nem rendelkezők számára is igyekszem a képeket elérhetővé tenni.
A dísznövényeket biztosító alapítvány felé is e fotókkal igazoljuk, hogy a célnak megfelelően használtuk fel az adományt.
Budapest, 2011. október 05.
Molnár Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése