Jó
hagyomány folytatásaként, ez évben is megrendezésre került a III. kerületben
lakó idősek művészeti fesztiválja. A november 07-ei és 08-ai rendezvénynek a
Csobánka téri Közösségi Ház adott otthont.
Mindkét napon Müller Istvánné, az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény vezetője köszöntötte a
megjelenteket. A rendezvényen megjelent Menczer Erzsébet, a városrész
országgyűlési képviselője is.
A fesztivál célja, hogy lehetőséget
biztosítson a kerületben lakó idős emberek színpadi megjelenésére. Elsősorban a
nyugdíjasklubok tagjai mutatták be műsorszámaikat, de minden - a kerületben
lakó - nyugdíjas számára nyitott volt a rendezvény.
A fesztiválon 63 produkciót láthattunk. Volt,
aki saját – e célra írt - szerzeményét adta elő, láthattunk saját koreográfiájú
tánckompozíciókat is. Emellett több ismert (és kevésbé ismert) szerző műveiben
is gyönyörködhettünk.
A moderátor sorra szólította színpadra a
fellépőket. Az egyszerűtől az igényesen (már-már profi módon) kidolgozott,
összetett jelenetekig, váltogatták egymást a műsorszámok. Minden szereplőn
látszott, hogy nagyon felkészültek, és élvezik, amit csinálnak, természetesen
mi nézők is jól szórakoztunk.
Kiemelt figyelemmel kísértem a Víziorgona
Idősek Klubjának szereplését:
Elsőnek Szépvölgyi Gáborné harmonika
„művészünk” mutatkozott be. Orosz fantázia című előadása jó alapot adott a
többi fellépőnk számára is.
Tánccsoportunk gyönyörű ruhákban lépett
fel, a bemutatott táncuk (menüett) méltán kapott nagy tapsot.
Schmera István
volt klubunk következő fellépője. Citera kísérettel előadott dalaival aratott sikert.
A Vízi Énekkar is
kitett magáért, szép népdalokat hallhattunk tőlük.
Klubunk utolsó
fellépője Szabó Pál volt. A „Hegedűs a háztetőn” című darabból a „Tejes ember”
dalát adta elő. Nagy siker volt. A zsűriben helyet foglaló Bozsó József színművész
úr külön kiemelte a nagyszerű előadást.
A háromnapos rendezvény alatt sokat fotóztam, és a felvett digitális képek a
honlapokról (itt) és (itt)
elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is
lehet tölteni azokat, továbbá az Internettel nem rendelkezők számára is
igyekszem a képeket elérhetővé tenni.
Budapest, 2013. november 08.
Molnár Béla
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése