Tavaszköszöntő
ünnepséget rendezett a Víziorgona utca 12-ben működő Idősek klubja. A
rendezvényre a nyugdíjasház aulájában került sor, amely a tavasz színeivel,
szerényen fel lett díszítve.
A rendezvény kezdetére,
délután kettőre, az aula teljesen megtelt.
A műsor kezdését a
Víziorgona Idősek Klubjának tánccsoportja által bemutatott keringő jelentette. A
szép, és nagyon látványos ruhákban előadott produkció nagy tapsot kapott.
A nyitó tánc után Fehérváriné
Csépe Éva asszony, klubunk vezetője köszöntötte a megjelenteket, és mint a
rendezvény háziasszonya sorra szólította a fellépőket.
Énekkarunk szép
dalokkal készült fel az ünnepségre, profi karvezetővel igyekeztek jó hangulatot
teremteni. Schiller Ödön saját szerzeményével köszöntötte a résztvevőket, majd Schmera
István nosztalgia számokat énekelt. Következő fellépőnk, Szűcs Györgyi a tőle
megszokott magas színvonalon, nagy átéléssel mondta el Ady Endre Április című versét.
Őt Szabó Pál követte egy szép dallal. A két énekszám hangszeres kíséretét
klubunk egyik hölgy tagja, Szépvölgyi Gáborné harmonikával biztosította. Budai
László Kányádi Sándor Április hónapja című versét tolmácsolta nekünk. Némedi
János pedig Uhrin Benedek Mama csomagol című írásával lepett meg bennünket.
Jött a kacsa-család, mi pedig megtudtuk (láttuk, Eszesné Kuhn Gizella
narrátortól pedig hallottuk is), hogy milyen az élet a kacsák országában. A
műsor utolsó számaként egy külsős fellépőt köszönthettünk. A népzenéből ismert Bokor
együttes egyik tagja, Madaras Zsolt népdalokat énekelt, saját gitár kísérettel.
Mikor jól
kiszórakoztuk magunkat, jöttek (a kedves szervezők felszolgálásával) a finom
falatok.
Végül a Borvirág
együttes zenéjére jöhetett a tánc. A mulatozásnak este hat óra után lett vége, ami egyben az ünnepség végét is jelentette.
Az ünnepség alatt sokat fotóztam, és a felvett
digitális képek a honlapokról (itt) és (itt)
elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is
lehet tölteni azokat, továbbá az Internettel nem rendelkezők számára is
igyekszem a képeket elérhetővé tenni.
Budapest, 2013. április
11.
Molnár Béla