Idősek világnapja – 2012.
október 11.
„Önmagát becsüli meg minden
nemzedék azáltal, hogy tudomásul
veszi:
a világ nem vele kezdődött.”
Sütő András
Több éves hagyomány folytatásaként, a Víziorgona utcai Idősek Klubja
2012. október 11-én ünnepelte meg az Idősek világnapját. Az ENSZ 1991-ben vette
a világnapok sorába október elsejét. E napon számos országban emlékeznek meg az
idős emberekről.
Jelenlétével megtisztelt bennünket Bús Balázs polgármester úr, valamint
Müller Istvánné az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény vezetője is. Továbbá a
vendégek között üdvözölhettük a kerületi Önkormányzat szociális szakterületének
több munkatársát.
E jeles eseményre a
nyugdíjasház aulájában került sor, amely ez alkalomra formabontó, igen meglepő díszítést
kapott. Az őszt idéző ünnepi hangulatot csak fokozta a szépen megterített
asztalokon elhelyezett üdítő, bor, pogácsa, gyümölcs és sütemény.
Fehérváriné Csépe Éva klubvezető
asszony nyitotta meg az ünnepséget, majd Bús Balázs polgármester úr, és Müller
Istvánné intézményvezető asszony köszöntötte a megjelenteket.
A szervezők színvonalas műsorral készültek, melynek első számaként Szűcs
Györgyitől - a tőle megszokott színvonalon - egy szép Petőfi verset hallottunk.
Majd következett a Bárczi Géza Általános Iskola tanulói által előadott jelenet,
amelyből „megtudhattuk”, hogy a fiatalok hogyan látják az időseket, milyen is a
fiatalok-idősek kapcsolata. Ezt követően egyik vendégünk, Kelemen Edit néni, a
Kiskorona utcai Idősek Klubjának tagja lepett meg bennünket néhány szép dallal.
Végül a műsor fő száma, a Turay Ida színház két művészének, Teremi Trixi
és Bozsó József kettőse következett. A két előadóművész temperamentumos
előadásával, ismert és népszerű dalokkal nagy tapsot váltott ki a nézőkből.
Több számot velük együtt énekelte a közönség. Olyan slágerszámokkal
szórakoztattak bennünket, amilyeneket vártunk. Gyorsan megtalálták a hangot a jelenlévőkkel,
mindenki jól szórakozott.
A Bárczi Géza általános
iskola tanulói is ott maradtak a műsorra. Jó volt látni, hogy ők is együtt
éltek az előadással, pedig a felhangzott dalok stílusa, műfaja több nemzedéknyi
távolságra volt az ő koruktól.
Amint befejeződött a műsor jött
a finom estebéd. Majd következett a zene. A Borvirág együttes szolgáltatta a
talp alá valót. Közben Kelemen Edit néni is be-bekapcsolódott a hangulat
fokozásába egy-egy dal erejéig.
A jó hangulatú
rendezvénynek este hat után lett vége. Mielőtt mindenki hazatért volna,
néhányan segítettünk az aula hétköznapi állapotába történő visszaállításában.
Kellemes, jól szervezett ünnepségen vettünk részt. Köszönet azoknak,
akik a munkát végezték, és nem utolsó sorban, a feltételek biztosítóinak.
Az
ünnepség alatt sokat fotóztam, és a felvett digitális képek a honlapokról (itt) és (itt)
elérhető albumokban megtekinthetőek, és onnan le is
lehet tölteni azokat, továbbá az Internettel nem rendelkezők számára is
igyekszem a képeket elérhetővé tenni.
Budapest, 2012. október 11.
Molnár Béla